Igen. Valóban megkaptam a kontaktlencsém. Nem tudom, most örüljek, vagy ne. Félve viselem még az utcán, iskolába egyelőre még nem is hordom, mert félek, hogy az emberek kinevetnek. Bár nem tudom mit érdekel engem a mások véleménye, le kéne szarni őket, de nekem ez nem megy. Igen is engem megbántanak azzal ha beszólnak, hogy 'hogy nézel ki' vagy hasonlók. Mások ezt oly könnyedén veszik. Csak lepereg róluk, a beszólás amit a köcsög pofátlan balfaszok az orruk alá dörgölnek, nem érdekli őket. csak mennek szép nyugodtan tovább. Na igen.. pont ez nem megy nekem. Én felkapom a fejem, ha akárki egy fél szót is szól, én felnézek, és igenis hogy visszaszólok neki, mikor tudom, hogy nem ez a helyes döntés, de valahogy mégis késztet ott valami benn ami azt mondja: 'mondd meg a magadét neki!' Ezért sokszor utálom magam, hogy nem bírok parancsolni az érzelmeimnek. Hogy néha üvöltök ok nélkül, hogy néha bunkó paraszt vagyok azzal, aki semmiről sem tehet, hogy néha olyanokon röhögök amin nem kéne, vagy hogy néha megbántom a családom. Mert én igen is szeretem a családom. Én nem tartom cikinek, hogy szeretem őket, mint néhány gyerek a mai világban. Aztán ha pénz kell nekik cigire, drogra meg piára akkor majd futnak a milliomos szülőkhöz, akik olyan kurva hülyék, hogy adnak is nekik. Aztán majd ha a hullaházban találják magukat, hogy a fiúk túl adagolásban meghalt, vagy alkohol mérgezésben, vagy az új luxus mercedessel neki ment a fának, na akkor majd elkezdenek ők is gondolkodni, hogy talán nem így kellett volna nevelni ezt a gyereket. De ekkora már minden hiába. Késő lesz gondolkodni...
aggodalom
Igen. Valóban megkaptam a kontaktlencsém. Nem tudom, most örüljek, vagy ne. Félve viselem még az utcán, iskolába egyelőre még nem is hordom, mert félek, hogy az emberek kinevetnek. Bár nem tudom mit érdekel engem a mások véleménye, le kéne szarni őket, de nekem ez nem megy. Igen is engem megbántanak azzal ha beszólnak, hogy 'hogy nézel ki' vagy hasonlók. Mások ezt oly könnyedén veszik. Csak lepereg róluk, a beszólás amit a köcsög pofátlan balfaszok az orruk alá dörgölnek, nem érdekli őket. csak mennek szép nyugodtan tovább. Na igen.. pont ez nem megy nekem. Én felkapom a fejem, ha akárki egy fél szót is szól, én felnézek, és igenis hogy visszaszólok neki, mikor tudom, hogy nem ez a helyes döntés, de valahogy mégis késztet ott valami benn ami azt mondja: 'mondd meg a magadét neki!' Ezért sokszor utálom magam, hogy nem bírok parancsolni az érzelmeimnek. Hogy néha üvöltök ok nélkül, hogy néha bunkó paraszt vagyok azzal, aki semmiről sem tehet, hogy néha olyanokon röhögök amin nem kéne, vagy hogy néha megbántom a családom. Mert én igen is szeretem a családom. Én nem tartom cikinek, hogy szeretem őket, mint néhány gyerek a mai világban. Aztán ha pénz kell nekik cigire, drogra meg piára akkor majd futnak a milliomos szülőkhöz, akik olyan kurva hülyék, hogy adnak is nekik. Aztán majd ha a hullaházban találják magukat, hogy a fiúk túl adagolásban meghalt, vagy alkohol mérgezésben, vagy az új luxus mercedessel neki ment a fának, na akkor majd elkezdenek ők is gondolkodni, hogy talán nem így kellett volna nevelni ezt a gyereket. De ekkora már minden hiába. Késő lesz gondolkodni...