Annyira meglepett ez az egész. Odaértünk a mólóra, és szerettünk volna korcsolyát kölcsönözni, mert ugye nekem nincsen. Parkolót is alig találtunk, annyian voltak. Csak sétáltunk sétáltunk és sétáltunk. Sehol semmi. Csak követtük a tömeget. Egyszer csak odaértünk a bejárathoz. Megkérdeztük hol lehet esetleg korit bérelni. Útba irányítottak minket. Odamentünk, hogy megkérdezzük, erre közölték velünk, hogy elfogyott. El is ment a kedvem az egésztől, hogy én ma ki fogom próbálni a jégkorcsolyát. Aztán nagy meglepetésemre a Marci apukája felajánlotta, hogy odaadja a 43- as koriját. Először kicsit meglepődtem, hogy ez nekem kicsit nagy lesz szerintem, de egy próbát megér- gondoltam magamban. Fel húztam, de közben még egy zoknit is felvettem, hogy biztos jó legyen. Annyira nem is volt nagy. Beszorították nekem. Annyira dörzsölt és vágott és minden bajom volt, de aztán egyik percről a másikra elmúlt, ahogy beértünk a jégre. Elindultam. Először kicsit bizonytalanul. Aztán csak mentünk mentünk mentünk, és azt vettük észre, egyre beljebb száguldunk a parttól. Közben fakutyás öregek, korcsolyás fiatalok és edzőcipős emberek húztak el mellettünk. Aztán megéheztem, ami nem meglepő, mivel sokszor érzem azt, hogy éhes vagyok. Ki kellett menni. Mamám hozott nekem otthonról csokit, és ezzel jól is laktam. Mindezt forró teával öblítettem le. Majd ismét visszamentünk többször a jégre. Találkoztunk pár ismerős arccal is. De ahogy korcsolyáztam, ismét éreztem hogy jelez a gyomrom. Nem tehetek róla. Ismét kimentünk. Anya most már zsíros kenyeret vett nekem lila hagymával. Ízlett. A közepét viszont már Anya ette meg. Valahogy már nem esett jól. Majd elkezdett sötétedni, immáron cipővel a lábunkon Marcival bementünk a jégre. Nagyon messze benn voltunk, mikor Anya telefonált, hogy menni kéne. Mire kiértünk ránk sötétedett. A haza fele út, különösebb izgalmak nélkül telt. Hátul ültem én jobb oldalt, Marci a másik oldalon. Örültem ennek a napnak, hogy végre egyszer a lábamon lehetett egy korcsolya!
életemben volt először a lábamon a korcsolya
Annyira meglepett ez az egész. Odaértünk a mólóra, és szerettünk volna korcsolyát kölcsönözni, mert ugye nekem nincsen. Parkolót is alig találtunk, annyian voltak. Csak sétáltunk sétáltunk és sétáltunk. Sehol semmi. Csak követtük a tömeget. Egyszer csak odaértünk a bejárathoz. Megkérdeztük hol lehet esetleg korit bérelni. Útba irányítottak minket. Odamentünk, hogy megkérdezzük, erre közölték velünk, hogy elfogyott. El is ment a kedvem az egésztől, hogy én ma ki fogom próbálni a jégkorcsolyát. Aztán nagy meglepetésemre a Marci apukája felajánlotta, hogy odaadja a 43- as koriját. Először kicsit meglepődtem, hogy ez nekem kicsit nagy lesz szerintem, de egy próbát megér- gondoltam magamban. Fel húztam, de közben még egy zoknit is felvettem, hogy biztos jó legyen. Annyira nem is volt nagy. Beszorították nekem. Annyira dörzsölt és vágott és minden bajom volt, de aztán egyik percről a másikra elmúlt, ahogy beértünk a jégre. Elindultam. Először kicsit bizonytalanul. Aztán csak mentünk mentünk mentünk, és azt vettük észre, egyre beljebb száguldunk a parttól. Közben fakutyás öregek, korcsolyás fiatalok és edzőcipős emberek húztak el mellettünk. Aztán megéheztem, ami nem meglepő, mivel sokszor érzem azt, hogy éhes vagyok. Ki kellett menni. Mamám hozott nekem otthonról csokit, és ezzel jól is laktam. Mindezt forró teával öblítettem le. Majd ismét visszamentünk többször a jégre. Találkoztunk pár ismerős arccal is. De ahogy korcsolyáztam, ismét éreztem hogy jelez a gyomrom. Nem tehetek róla. Ismét kimentünk. Anya most már zsíros kenyeret vett nekem lila hagymával. Ízlett. A közepét viszont már Anya ette meg. Valahogy már nem esett jól. Majd elkezdett sötétedni, immáron cipővel a lábunkon Marcival bementünk a jégre. Nagyon messze benn voltunk, mikor Anya telefonált, hogy menni kéne. Mire kiértünk ránk sötétedett. A haza fele út, különösebb izgalmak nélkül telt. Hátul ültem én jobb oldalt, Marci a másik oldalon. Örültem ennek a napnak, hogy végre egyszer a lábamon lehetett egy korcsolya!