Elveszetek ezek az épületek is a ködben, mint ahogy én is el vagyok veszve mostanság a sok ember között. Nem érzem azt mint régen, hogy én is vagyok valaki. Nem. Most pont az ellenkezőjét érzem. Azt érzem, hogy én nem vagyok senki. Egy átlagos 15 éves hétköznapi lány vagyok, aki csak a tanulással a barátokkal és a gondokkal küszködik. Mert ugye a barátok sem mindig értik meg az embert, és ok nélkül vesznek vele össze. De majd később rájönnek, hogy semmi oka nem volt az egésznek. De akkor már késő lesz... akkor már ők is elvesznek annak az embernek a szemében akit meggyanúsítottak ezzel azzal. Sok mindent nem értek az életben és ilyenkor jönnek jól azok akikben tényleg bízhat az ember és segítenek a gondokban, mint például most is. Egyedül nem bírnám elviselni..